HTML

Be-néz-tem

Megint be-néz-tem. Régi és új gondolataim írom le ide. Nem egy megszokott naplót szeretnék írni, inkább a világ egy tükörképét szeretném eléd tartani kedves olvasó. Valószínű innen nem fogod megtudni, hogy mit csináltam aznap, de ha jól olvasod, lehet hogy átmegy majd, hogy épp mit éreztem. Gondolj bele; ha csak azt a csodát megéljük, hogy eléd tárul, te mit éreztél volna a helyemben, akkor már megérte itt találkoznunk... Ha érdekes amiket írok, olvass bele a blogregényembe is: http://szivberlet.blogspot.hu

Címkék

1991 (1) 1992 (2) 1993 (3) 1996 (1) 1999 (1) 2000 (1) 2003 (1) 2005 (1) 2007 (3) 2008 (3) 2009 (4) 2011 (3) 2012 (4) 2014 (1) fordítás (2) haiku (1) kalandok (2) kép (1) mese (2) novella (5) vers (21) villamos (2) Címkefelhő

Friss topikok

Linkblog

2014.05.08. 13:36 Benedic

Anyák napja

Negyedik nap reggelre már nem volt semmi bajom. Így visszagondolva már az előző esti hőemelkedésem is teljesen elmúlhatott.
Mikor anyu reggel bejött, én jó nagyokat és keserveseket nyögtem, de én is éreztem, hogy Oscart már nem kapnék az alakításért.
– Hogy vagy kisfiam? – kérdezte és megsimogatta az arcom.
– Jajj, hát még gyenge vagyok anya… – mondtam elfúló hangon.
– Gyógyulj Zolikám… - mondta, majd minden előzmény nélkül finoman megpuszilta a homlokom, de olyan hirtelen, hogy esélyem se volt elhúzni a fejem.
Tudni kell, hogy anya homlokpuszija mindig tizedre pontos hőmérőnek bizonyult.
– Mit kérsz kisfiam? Fáj még a torkod?
– Még fáj... – krákogtam, bár pontosan éreztem, hogy a tegnap esti fájdalmas gumó a torkomban ma reggelre finom homokszemekké szelídült. Ilyen „torokfájással“ akár felelni is lehetett volna az aznapi magyar órán.
– Egy forró maciskávé jólesne – döntöttem elhaló hangon, arra természetesen ügyelve, hogy a maciskávé jól érthető maradjon.
– Hozom, pihenj.
Ez így ment egész nap. Én az ágyban dőzsöltem és rendszeres időközönként kaptam mosolyt, simogatást, teát vagy tejeskávét. Reggelire bundás kenyér teával, délben túrós tészta sok sok szalonnadarabbal és ipari mennyiségű tejfellel, estére tejbegríz. Mintha én magam írtam volna az aznapi étlapot.
Ma már nem aludtam át a napot. Olvastam, olvastam és olvastam. Anyu szólt, amikor a Keménykalap és krumpliorr, majd délután a Vakáció a halott utcában kezdődött. Arra az időre mindig fészket rakott nekem a nagyszobában, tej és csoki is került, hogy aztán mikor vége, mosolyogva tereljen vissza a szobámba.
Este azért előkerült a lázmérő és megállapítottuk, hogy egészséges vagyok, de milyen isteni szerencse, hogy holnap már szombat van, így indulhatunk Madarasra Keresztanyáékhoz.
– Szép álmokat kisfiam. – míg anyu kifelé tartott  a szobából, apu árnyékát láttam az ajtóban. Anyu az árnyék felé mosolyogva mondta: – Már jól van, csak még egy kis anya kellett neki.

Szólj hozzá!

Címkék: novella 2014


2013.08.04. 09:36 Benedic

világos óda

Tőle tudom, ezért igaz: Isten nem van,
hanem – és nem ellenben - Isten TI vagy.

Szólj hozzá!

Címkék: vers haiku


2012.12.31. 17:43 Benedic

BUÉK

2013_1356972213.jpg_600x420

Valóban jöhet új,

Míg a régit szorítod?

Biztos elengedted 

Amit idén tanított?

 

Gondolod végig kérlek,

Merre visz az utad!

Figyelj minden jelre

Mit az élet mutat!

 

A leckét megtanultad

A vizsgát letetted

Lapozz végre egyet

és Boldog Új Évet!

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2012 BUÉK


2012.08.31. 09:53 Benedic

Pyry 30.

Harminc éves lettél?
Szerintem csak húsz.
Messzire kerültél?
Innen nem megy busz…

Egyedül maradtál?
Hogy maradtál volna?
A párod a társad,
nem hagy cserben soha.

Az álmaid elszálltak?
Csak cserélődtek.
Járod az utad,
szép táj van előtted.

Gyerekáldás még nincs?
Nem vagy elkésve.
De addig csodamacskák
tartanak edzésbe'.

Barátaid vannak?
A távolság elvesz?
Akit ez elriaszt
nem érdemel téged.

Mondjak a végére
nagy bölcsességet?
Talán a századikra
én is megérek.

Addig csak azt kapod,
amit érdemelsz tőlem.
Köszönöm hogy
jó barátot faragtál belőlem!

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2012


2012.02.26. 22:55 Benedic

Veled Én (2012 február 18.)

Itt állok veled
a világ tetején
Most senki más nincs,
csak te meg én.

Tudod Angyalom,
Mintha évszázadok óta
Lenne a lelkem
Veled összefonódva

Ez a pár év együtt
Csodával volt tele,
De hitem szerint ez
Csak a történet eleje.

A mosolyodból látom,
Turkálsz a fejemben
Tudod már miért kell épp
Habognom, hebegnem

A célom tehát tudjuk
Meg is teszem nyomban
Elmondom hát szépen
Az okokat sorban.

Az első ok a szemed
Amiért nekem kell
Hogy míg lélegzem
Melletted kelljek fel

A mosolyod a másik
Amiből tudhatom
Hogy ahol Te vagy
Ott van az otthonom

A kezed is imádom.
A simogatásod
Megnyugtat, kisimít
Ellazít, mosolygok.

A szereteted érzem.
Ami nélkül bizony
Akárhogy igyekszünk
A szerelem csak viszony.

De a legszebb az egészben
Hogy hiszünk egymásban
És ettől lettünk jobbak
Ebben a hülye világban

Még sorolhatnám estig
Míg idefagy a lábam
Hogy még honnan tudom
Hogy te vagy társam

De nem húzom tovább
Inkább megkérdem végül:
Nemes Orsolya,
Hozzám jössz feleségül?

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2012


2011.12.31. 12:05 Benedic

Bujjék 2012!

Én azt kívánom neked, hogy kivánj egy új évet,
és valósítsd meg pontról pontra az egészet. 
Legyen tele bendőd, de maradj mindig éhes;
Soha ne azt akard, mit úgy dobnak elébed. 
És ha néha feketébe öltöztet az élet,
használd azt is arra, hogy jobban lásd
a sok sok fehéret.

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2012


2010.12.14. 15:20 Benedic

A látogatás

Nyugodt vasárnap délután. Orsi a konyhában főz valami istenit, az illatok már eljutottak ide és szinte érzem a kész étel ízét a számban. Én a tévét kapcsolgatom, majd megrendülten pillantok anyura, aki mellettem ül. Már egy ideje kedvesen mosolyogva néz rám.
– Szépen megemberesedtél kisfiam. Látom Orsi nem csak szeret, de tud is főzni. Nagyon rendes lány. Örülök, hogy megtaláltad. Okos és lélekkel teli.
Apu a számítógépem fölé hajol. Kicsit hunyorog, majd orrára tolja a szemüvegét és úgy nézi tovább.
– Hogy fejlődik a technika - mondja. - Fiam, erre is van repülőszimulátor, mint a régire? Emlékszel? Amit kipróbáltam még a baleset előtt...
– Van apa, de még nincs felrakva - mondom kicsit szégyenkezve. - akarod?
– Nem fiam, ma nem. Különben se ezért jöttünk.
– Képzeld apu, nemrég repültem! Orsitól kaptam a születésnapomra; 30 perc egy kis kétülésessel. Csodálatos volt! Remegett kezem, lábam és hányingerem volt amikor leszálltunk, de úgy vigyorogtam, mint egy duplán jóllakott óvodás - ugyanaz a mosoly bujkál bennem most is, ahogy felidézem.
Apa oltott be a repülés szeretetével. Pilóta volt, bár mire én megszülettem már nem repült, és mire felnőttem nyugdíjba ment. Második házasság, generációs szakadék - mondják. Ennek ellenére olyan szeretettel és hévvel beszélt róla mindig, hogy egy életre pilótává váltam én is. Sajnos csak lélekben. Mikor középiskolát kellett választani, jelentkeztem egy katonai gimnáziumba, mondván vadászpilóta leszek. Túl gyorsan nőttem mondták ők, nem elég erős a csontszerkezetem hozzá, de jó helikopterpilóta válhatna belőlem. Sértődve dobtam el a lehetőséget. Ha vadászpilóta nem lehetek, kevesebb nem kell!
– Na szép, az én fiam kidobja a taccsot egy repüléstől? - mondja nevetve.
– Nem dobtam ki, csak majdnem. - nevetek én is.
– Milyen gép volt? Cessna?
– Az. És hogy fújt a szél. Úgy dobált minket, mint egy papírsárkányt.
– Az a jó fiam. Ha fúj a szél és tiszta az idő, messzire ellátsz.
Nézem őket. Anya csendesen, apa mély hangon nevet. Összeillenek. Apa daliásan szép tartása, anyu szeretetteljes mosolya, amivel 20 méterről is átöleli az embert.
– Hiányoztok. - A szó úgy kong a szobában, mintha egy rézharang közepén ülnénk.
– Ugyan fiam. Neked már családod van. - de egy kicsit neki is jobban csillog a szemén az ablakon beugró napfény. - az élet rendje.
– Na és ha családja van? - mondja anya, megtörli a szemét - A mi fiunk akkor is, nem?
– Persze. - dörmögi apa.
Mindketten a legjobb formájukban vannak. Apa erős, egy kiló felesleg sincs rajta, anyu csinos, szépfehér puha bőrű. Anyaillata van, olyan akihez jó hozzábújni. Öröm rájuk nézni. Az én szemem sarkában is ott bújnak már a könnycseppek.
– Miért jöttetek most? - kérdezem, de azonnal megbánom - nem baj ám, bármiért is. Ahol én vagyok, ott ti is otthon vagytok mindig.
Anya apu mellé lép, megöleli, apu is megszorítja. Idilli kép, azt hiszem végtelen szerencse, hogy olyan sokszor láttam így őket régen. A világ legszebb gyermekkora volt az enyém.
– A világ legszebb gyermekkora volt az enyém. - ismétlem meg hangosan is.
Apa szeme kikerekedik, anyué könnyel telik meg.
– Megnéztük, hogy élsz fiam. Meg kell mondanom, - katonásan egyenes derékkal áll, keze a vállamon - büszke vagyok rád. Ember lettél fiam. Egyenes és becsületes. Ahogy neveltünk.
– Sokat hibázom én apa... - suttogom.
– Az ember hibázik... - ölel meg anya.
Volt idő, amikor csak anyu volt nekem. Az anya-fia kapcsolat mellett barátokká is változtatott minket a tragédia, ami elszakította apát tőlünk. A végére már minden örömünket és félelmünket megosztottuk és erőt kaptunk cserébe a másiktól. Apa férfivá nevelt, anyu emberré.
Hosszú percek, csendben. Lelkünk ölel.
– Na és az unokánk? - töri meg a csendet apu. Mosolyogva néz, csillogó szemekkel.
– ...kicsoda? - kérdem én.
– Nem jött el még az idő Árpi... - csitítja anya cinkos mosollyal - tudod Zolikám, nálunk sok mindent látni. Elköszönsz Orsitól a nevünkben?
– Ne menjetek... alig voltatok itt...
– Menni kell fiam. De majd jövünk még, de te is jössz majd, ha felénk visz az utad. - apa ölelése erős és őszinte. Meglapogat, nevet.
– Kisfiam, örülök neked és Orsinak is. Boldog életetek lesz, csak ne engedd közel a démonjaidat. Nincs itt semmi keresnivalójuk ebben a világban. Ne most küzdj velük. - felnyúl és magához húz. Szeretettel ölel, erőt ad ilyenkor is. Az ajtó felé indulnak, de anyu még gyermeki huncutsággal visszanéz - A Luca szép név, nekem is tetszik. - kacsint.
Elmentek. Üressé vált a szoba. Megvárom míg a szemem felszárad, kimegyek Orsihoz a konyhába. Rám mosolyog. Ugyanolyan lélekmelengetően, mint anyu. Hátulról megölelem, lopok egy szelet kolbászt a vágódeszkáról.
– Anyum szeret téged. Ez tuti. - mosolygok szomorúan - nagyon sajnálom, hogy nem ismerhetted meg őket. Korán elmentek, túl korán...

3 komment · 1 trackback

Címkék: novella 2011


2010.11.10. 15:13 Benedic

Villamos kalandok (2.)

Mielőtt elindultam volna kinéztem az ablakon. Láttam, hogy újra csak borult égbolt és köd vár rám. Rosszkedvűen mentem le az utcára. A szokásos út a villamosig és a szokásos téli szürkeség kísér – gondoltam. Az árnyékom beelőzött és nagyot nyújtózott a nedves betonon. Napfény? Igen! Erős és határozott próbálkozás a megújulás évszakától, hogy elkergesse az idei telet. Vidáman siettem tovább a villamos felé.

Nem volt ülőhely, ezért középen a forgóban álltam meg. A fény bujkált az ablakok között. Hol árnyékot vetett rám, hol a szemembe sütött. Átfordultam hát a villamoskocsi másik oldala felé. Tovább élveztem, ahogy a tavasz napsugarai most már a hajamon táncoltak tovább. Tudtam, hogy a télnek immár annyi és ez örömmel töltött el. Apró mosoly kezdett születni a szám szegletében.

Ekkor láttam meg a férfit. Eddig is ott ült, csak pont a hátam mögött. Most az ő fején is a szemtelen napsugár táncolt. Fura lila sapka volt a fején. Bomber dzseki és farmernadrág, de hímzett zsebekkel. Martens bakancs pink és lila csíkokkal. Mintha egy bőrfejű és egy Barbie-baba törvénytelen gyereke volna.

Thomas

Berlinben született. Kicsit előbb kezdett el beszélni németül, mint magyarul, pedig a szülei magyarok, de ide kötötte őket a munkájuk. Persze sokat jártak Budapesten. Tizennégy évesen még nem is értette, hogy mit jelent, hogy ő magyar, de lassan rájött, hogy Berlinben magyarnak, Pesten viszont németnek számít, így belekapaszkodott minden lehetőségbe, hogy tartozzon valahova. Az egész sorsát keresztül szőtte az érzés, hogy ő idegen, más, különbözik. A végzete a végletek felé sodorta.

Nem ő volt az első, akit a kirekesztettség félelme vonzott a skinhead-ek felé. Azt gondolta, hogy minél látványosabban utálja a többi idegent, őt annál inkább befogadják. Féltve óvta a titkot, hogy nem echte német, amiben sokat segített a tökéletes berlini akcentus is. Egyre több balhéban volt benne és lassan már ő irányította környékbeli szabadcsapatot.

Ebben a miliőben jött az újabb felfedezés. Rájött, hogy meleg. Évekig próbált ezután harcolni ellene. Szentül hitte, hogy erős akaraterővel kigyógyulhat belőle, de hetero kapcsolatai mind viszonylag gyorsan befuccsoltak és valami számára megmagyarázhatatlan erő rendszeresen titkos meleg kalandokba keverte. Eleget volt a skin bandatagokkal ahhoz, hogy kristálytisztán átlássa, a bajtársak megingathatatlanul homofóbok, így a sors szépen átpofozta őt a világ egy másik társadalmi végletébe. Látványosan megszakította a kapcsolatot minden fekete dzsekis ismerősével és belevetette magát az éjszakába.

Berlin ilyen tekintetben befogadó város. Sok sok barátot szerezhetsz, akik persze pont addig a barátaid, amíg valami testi vagy anyagi előnyt láttak benne. Az éjszakai élet szexuális identitástól függetlenül a világ minden táján egy perverz dzsungel és egy fekete lyuk furcsa mutációja. Beszippant, lehúz és lenn tart a guanó legalján. Csak az életösztön vagy a szerencse segíthet abban, hogy belül elkezdj immunizálódni és maga a massza dobjon ki magából, mint idegen testet. Ha ez nem történik meg, akkor egyszer csak a massza alján esel ki lelkileg összetörve, testi függőségekkel, betegségekkel és a halál piaszagú büdös leheletével.

A mosoly még mindig az arcomon virított. Mindig is imádtam ha a végletek így összeforrnak valakiben és benne kétségkívül találkoztak. Ekkor levette a sapkáját de még ezután is hosszú másodpercek kellettek, hogy visszarántson a valóságba a látvány. Hatalmas műtéti seb, egy luk tátongott a feje tetején.

Axel

Thomas egy kórházban kötött ki. Már régóta kábítószerfüggő volt, de amikor egyszer csak összeesett hajnal háromkor az utcán és kizsebelve, cipő nélkül talált rá egy munkából hazafelé tartó rendőr, egy agydaganat miatt esett kómába.

Majdnem pontosan fél év múlva ébredt fel. Este volt. Felült, beleszagolt az éjjeli szekrényre rakott virágcsokorba és meghökkenve vette észre a srácot, aki egy széken szundított mellette. Ismerős volt az arca.
Kezében könyv, arca tiszta nyugodt álmot mutatott.

Lassan csordogáltak elő az emlékek. Hónapokkal a kóma előtt keveredett mellé egy nála 5 évvel fiatalabb srác, Axel. A szex sodorta őket össze egy kábult és perverz estén. Rövidesen Thomashoz költözött, hogy onnan induljanak el minden este az újabb és újabb beteg éj felé. Thomas védte meg Axelt, ha az bajba került, bemutatta a barátainak, de ettől sem kerültek közelebb egymáshoz, hiszen mikorra összeboronálta őket a sors, már mindketten megtanulták leckét, miszerint a bizalom itt egyenlő azzal, ha saját magad dobod minden értéked a piranják közé.

A férfi nem túl barátságosan nézett vissza rám. Ijedten elkaptam a tekintetem, így ő se nézett tovább, de nem bírtam ki, hogy ne kezdjem újra lesni, persze most már sokkal óvatosabban. Érdekes, amikor az ember valami ijesztőt lát, nem bírja ki, hogy ne nézze azt borzalommal vegyes kíváncsisággal.

Axel is felébredt és boldogan elmosolyodott. Hívta a nővéreket és segített mindent rendbe rakni körülötte. Az ügyeletes orvos is megnézte, egy új infúziót adott neki. Thomas békés és nyugodt álomba szenderült. Mikor felébredt a fiú még mindig pont ugyanott ült.

Semmit nem értett, így Axel elmesélte neki az elmúlt fél év történetét. Őt azonnal kidobták a lakásból, amit Thomas bérelt és eddigi közös barátaik se sokat törődtek vele. Jobb híján bejárt Thomashoz. Ott családtagnak hitték az első perctől, így órákat pihenhetett nyugalomban. Rájött, hogy valami adminisztrációs hiba miatt a kómás Thomas ételt is kap minden nap, így azt ő ette meg. Lassan többet volt ott, mint utcán. Kábítószerre nem volt pénze, ráadásul súlyos pénzekkel lógtak az összes környékbeli dílernek, így a kórház egy elhagyatott pincelejárójában szenvedte végig a leszokás legdurvább heteit.

Elkezdett tisztulni az agya, a rendszeres étel is jót tett. Thomas is emberibb lett, hiszen gondját viselték. Elkezdett segíteni a nővéreknek borotválni, mosdatni. Mindkettőjükből lassan, de biztosan ürült ki a múlt rengeteg lelki és testi sara. Axel munkát vállalt a kórházban, betegápoló lett, lakást bérelt és elkezdett egy tanfolyamot is, de minden szabad idejét Tomi mellett töltötte. Olvasott neki, hozott egy rádiót és együtt hallgatták meg a legújabb slágereket. Soha nem felejtette el, hogy a karját vagy az arcát minden nap legalább egyszer meg ne simogassa.

Az ébredést követően különösen erőssé vált ez a fura kötelék kettőjük közt, amit tovább kovácsolt és formált az a tény, hogy a daganat nem tűnt el nyomtalanul, újabb műtét várt a férfire. Axel azonban nem tágított mellőle, segített túllendülni az új műtét nehézségein, a fura és ronda seben Thomas fején, amiről kiderült, nem tudja elijeszteni a valódi barátokat. Azóta újra együtt élnek.

Thomas megkereste a szüleit, aki azóta visszaköltöztek Magyarországra, de soha nem adták fel, hogy megtalálják fiukat. Eljött hát bocsánatot kérni tőlük és bemutatni nekik Axelt. Tiszta, őszinte örömmel fogadták mindkettőjüket. Lassan megtanulta, hogy a gyökerei adnak tartást az embernek. Még nem bízik senkiben szerelme és szülein kívül, de igyekszik múltja és eredete nyomait büszkén viselni. Pesten újra meg kellett tanulnia, hogy a másság félelmet szül, a félelem pedig sokszor agressziót, de arra is rájött, hogy sok esetben a mosoly segít a legtöbbet.

A kórházi megállóhoz közelített a villamos. A férfi felpattant, felvette a sapkát és az ajtó felé indult. Újra visszafordult, de már mosolygott. Leszállt és eltűnt a járókelők között.

Visszafordultam és immár csukott szemmel élveztem tovább a tavasz első büszke napcirógatásait.

Szólj hozzá!

Címkék: novella kalandok villamos 2011


2010.02.17. 09:11 Benedic

Villamos kalandok (1.)

Hülye hideg van így reggel, a hó se akar elolvadni. Az ember úgy bukdácsol a félig olvadt, félig újrafagyott hókásában, mint egy burleszkfilm szereplője. El kell jutni a villamosig, onnan már csak állni/ülni kell. Zene a fülbe, menetelés. Ugyanúgy botladozom, de már nem érdekel, mert jó zene szól. Hobo Blues Band. Francba. Általában szeretem, de most túl szomorú. Továbbléptet, Hobo, továbbléptet, Hobo, ez valami vicc? Zene kikapcs, fülbeordító kikapva. Kis lépések nekem, nagy lépés a villamoshoz. Hehe. Végül is túléltem, itt vagyok, jön is hamarosan.

Felszállok, hálaégnek nincsenek sokan. Leülhetek anélkül, hogy öreg nénik néznének szúrós szemmel rám. Szemben két utas ül, egy farmeres srác, - ma divatos kapucnis pulcsi a kabátja alatt és a fejére húzva - és egy ránézésre is jómódú, magas, csinos lány - szép ápolt haj, visszafogott tökéletes smink, fiatalos, de elegáns ruha. Nem néznek egymásra.

Anita

A lány édesapja András miniszteri titkár. Átlagosnál kicsit alacsonyabb, kopaszodó ember. Évek alatt küzdötte fel magát lassan, de biztosan. Alaposan és türelmesen építette a kapcsolatait és ezzel biztosította karrierje biztos ívét. Jó titkárhoz méltóan elsőre senkinek nem tűnik fel, el tud tűnni a legkisebb tömegben is. Rendszeresen lebecsülik a képességeit és hatalmát, így sokkal könnyebben ér el mindent, mintha felkészülnének rá.

A felesége Andrea csinos, magas, attraktív nő. A gyerekkora óta sportoló, kitűnő tanuló lányból gyönyörű bombázóvá cseperedett fel. A férfiak mindig körberajongták, ezért soha nem bízott bennük. Ezt apja is erősítette benne, aki egy nyugati politikai küldöttségből disszidált Kanadába, amikor ő egy éves volt. Évtizedek múlva derült ki, hogy ott újra családot alapított. Andreát akkor már nem tudta felkavarni annyira.

Amikor megismerték egymást, András még alacsony beosztásban dolgozott egy budai önkormányzatnál. Egy KISZ rendezvényen ismerkedtek meg. Az akkor még fiatal, de már jó eredményeket elérő élsportoló meglátott valamit a rendezvénynek otthont adó önkormányzatot képviselő férfiben, amit rajta kívül nem sokan. A protokoll alapú közös kávézásból hosszú kellemes beszélgetések alakultak ki. Egy-egy fél órára lehullott a saját maga által épített álarc a fiatal politikusról és kihozta belőle az érző, fantáziadús, romantikus férfit. Mindkettejüket lenyűgözte ez a mindig csak percekig létrejövő kegyelmi állapot. A kívülről nézve csendes szerelem, évek alatt elszakíthatatlan köteléké vált. Feleségként ezekért az egyre ritkább és egyre rövidebb pillanatokért élt.

András nem erőltette a gyermekáldást, sőt, ha szóba került alapos érvekkel döngölte a földbe felesége vágyait, bár inkább megszokásból, mint meggyőződésből. Andrea mégis elérte, hogy gyereket szülhessen. Olyan finoman és eleganciával hordta ki a kicsilányt, hogy a környezete is csak az utolsó hónapokban vette észre. András tudta, hogy vesztett, így elfogadta a tényt. Andrea életének új célja az anyaság lett.

Anita igazi kényelemben és jólétben nőtt fel a Hármashatárhegy luxusházai között. Apja szigorú volt, de amíg kicsi volt nem sokat látta őt. Későn ért haza, amikor ő már aludt. Anyukája mindig azt mesélte, hogy apukája babaként sokszor fürdette őt, de valahogy ebben soha nem hitt. Lényegében anyja nevelte fel. Hozzá hasonlóan sokat sportolt és általában osztályelsőként végzett az évfolyamában.

Két perce ülök velük szemben, amikor felfogom. Együtt vannak! Csak lefelé kellett néznem. A lábuk összeér. Nem feltűnően, akár véletlen is lehetne, de a kezük elárulja őket. Persze csak akkor ha velük szemben ülsz és nincs jobb dolgod, mint figyelni. A lány bal keze a fiú jobbjában pihen mozdulatlanul.

Attila

Mindig is poénosnak tartotta, hogy ő egy lakótelepen lakik és ha reggel kinéz az ablakon a Hármashatár-hegy csodálatos panorámája tárul elé, de a hegyen épített kacsalábon forgó házakban lakók szeme elé az ő lakótelepük szürke házai tárulnak. Ezen sokat vigyorogtak az apjával az erkélyen sörözve.

Apja a katonaságon tanulta ki az autószerelés alapjait, aztán mikor leszerelt civilként is ezt a szakmát választotta. Bár vidéki ember volt, a pesti katona haverok által nagyon jó állást talált a fővárosban. Otthon is ezt látta, ezért tudta, hogy a kemény munka az élet része és - ahogy az apja és az ő apja is mondogatta  - a boldogulás alapja.

Édesanyja már tanárnőnek készült akkor is, amikor leendó férjével találkozott a Tabánban. Mindketten más partnerrel jöttek, de mivel közös volt a társaság, valahogy mindig egymás mellé keveredtek. Az éjfél utáni utolsó tánc alatt már tudták, hogy együtt sétálnak haza. Bár nem laktak túl messze, de mégis reggel hétkor feküdtek le. Semmi különleges nem történt, csak séta és beszélgetés hajnalig. Fél év se telt el, és túl voltak a falusi esküvőn, amit évek múlva is sokan emlegettek. Még egy év, és megszületett a nagyobbik fiuk, majd rá egy évre a lányuk és végül a legkisebb gyerek, Attila.

Bár apja nagyszerű ember, de Attila iskolaválasztása majdnem tönkretette a családi nyugalmat. "Legyen szakmád, aztán urizálhatsz!", ez a jótanács is generációkon keresztül jutott el a legkisebb fiúhoz. Ehhez képest, bár imádta a kocsikat és szeretett apjával és bátyjával szerelni, de annyira vonzotta a zene, hogy ének-zenei középiskolába jelentkezett. Egy hónapig nem voltak jókedvűek a közös vacsorák, de a végül már az apja vette meg Attilának az első hangosítót a gitárjához.

Nem szorítják egymást, a lány hüvelykujja nagyon lassan, szinte észrevétlenül megmozdul. A srác ugyanilyen lassan simogatja vissza. Nincs köztük semmi más kontaktus. Az egyik kifelé néz az utcára, a másik mereven lefelé. Néha szinte szinkronban váltanak. Közben a villamos halad.

Anita és Attila

Anita már kicsi kora óta járt énekkarba, gyorsan kiderült, hogy nagyon szép és biztos hangja van, érdemes gyakorolnia. A sok különóra között nem tűnt fel a családnak az ének. Akkor kezdtek gyanakodni, amikor Anita már nem annyira érdeklődött a jog iránt, mint ahogy azt a szülei elvárták volna. Apja kijelentette, ügyvédnek és később bírónak kell mennie. Ott tud neki a legtöbbet segíteni és Anita is onnan tudja az édesapja érdekeit legjobban védeni. Hónapok munkájába telt a két nőnek a családban, míg kiegyeztek abban, hogy a középiskola lehet ének-zenei, de csakis akkor, ha ennek ellenére elég pontot szerez a jogi egyetemhez.

Attila nyolc évesen járt először Anita háza előtt. A lány elütötte a bicajával. Anita felvitte a bicebócát a házukba és
nyolcéves képest nagyon szakszerűen ellátta a srác sebét. A lány szülei ezután egy emberként tiltották el a kis "proli kölyöktől". Ez sodorta igazán egymás felé őket. Két éven keresztül sokat játszottak együtt a panelrengetegben. Persze nem csak ketten, hanem a bandával ahova Attila járt. Közös együttest is alapítottak, Anita volt az énekes, Attila a gitáros. Aztán az egyre több szakkör miatt Anita elmaradt. Évekig semmi, néha az utcán egymásra néztek és köszönés nélkül elmentek egymás mellett. Addigra mindkettejükbe belenevelődött az osztálykülönbség kegyetlen valósága.

A villamos egy új megállóhoz érkezik. A pár lassan életre kel. Elkezdenek szedelőzködni. Felállnak és egy lassú érzéki csókkal köszönnek el egymástól. A fiú a második, a lány a harmadik ajtón száll le. Lent már nem néznek egymásra. Mindketten belesodródnak saját társaságuk tömegébe.

A középiskola első napján meglátták egymást és tudták; innentől már kitörölhetetlenül egy az útjuk. Attila szülei nem ellenzik, hiszen fiúk választottja kedves, illedelmes lány. Anita édesanyja is érti mi történik a lányával, hiszen ő is egy másik "kasztban" találta meg az életét. A furcsa inkább az, hogy nem csak Anita apja, de a két fiatal társága se hajlandó még elfogadni ezt a kapcsolatot. Ők azonban valami nem evilági bölcsességgel telve tudják, hogy mit akarnak és merre tartanak.

Szólj hozzá!

Címkék: novella kalandok villamos 2011


2009.08.12. 16:19 Benedic

Búcsú szerettemtől

Vége van. Nyugalom. Eltemettünk. A szemünkben az egyre lassuló könnycseppek egy-egy nagy görgeteggé állnak össze. Elmentél és mi itt maradtunk. Csak az eszünk mondja még nyugtatólag, hogy visszajössz, de a szívünk tudja, már messze jársz. Csend van. Hiányod elszív minden kimondásra váró mondatot. Csak a meggyújtott gyertya ad némi enyhülést. Elcsábít a fájdalomtól a fénye egy pillanatra, aztán visszatódulnak a gondolatok.

Miért kellett ezt? Mi lesz most? Isten hogy engedhette? Pont téged? Nélküled hogyan tovább? Annyi dolgod lett volna még. Velem...

Látom a többiek szemében is a nehezen kimondott igazságot. Neked jobb ott. Már nem fáj, már nem félsz, már nem látod a mosolyunk mögött ordító tehetetlen kétségbeesést.

Szép emlékek ugranak be. Mosoly. Ölelés. Még nagyon éget mind. Majd... majd nemsokára szívből tudunk örülni ezeknek a lelkünkben felejtett szép képeidnek.

Tudni fognak rólad akik ezután jönnek! Aki engem akar megismerni, téged is meg fog. Kétségbevonhatatlanul részemmé lettél.

Most még egyenként és fájdalmasan pattan el minden kis gyökérdarab, ami hozzád köt. Hívnálak, ölelnélek, kérnélek, szidnálak, szorítanálak, élnék veled és melletted mint eddig. Mind-mind külön szorítja lelkem, fájsz nagyon. Még nem mondhatom ki, mert mások még semmit nem értenének, de amint begyógyulnak kissé, már kimondhatóvá fog válni kapcsolatunk összes apró gyöngye. Gyógyító lesz minden tágra nyílt szempár, minden önfeledt nevetés, amit közös emlékeinkkel váltunk ki. Te meg én.

Alig mentél el és már hiányzol. Mi lesz a lelkemben ápolt kerteddel? Persze tudom a választ. Rám bíztad, mától nekem kell vigyáznom rá. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, vigyázok rá. Vigyázok Rád. Nyugodj meg Lelkem, nyugodj meg...

1 komment

Címkék: novella 2009


2009.08.01. 10:53 Benedic

A csend

Ha véget ér az utolsó strófa, lassan elhalkul a zene,

De a lelked örökké visszahangozni fogja a többi ember fele.

Tudnod kell: a csend, mindig a hang ünnepe

2 komment

Címkék: vers 2009


2009.07.19. 21:23 Benedic

Vándorok kikkel találkozol

Kétféle helytelen úton találhatsz egy útkereső vándort. Ahol te már jártál és ahova ezután tévedsz. Vajon melyiket lenne bölcs elítélned?

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2009


2009.06.29. 09:49 Benedic

Elmennek

Ahogy egyre többet élsz,
Egyre jobban érzed,
Hogy sokkal jobban félsz
Minthogy akarná a végzet

Már könnyebben jutsz rajta túl
Ha egy szeretted elmegy
Mert már egyre többen vannak ott
És egyre kevesebben veled...

2009 június 29.

(Keresztanyám emlékére)

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2009


2008.09.28. 17:24 Benedic

Mondd el (Tell him) fordítás (2007)

https://www.youtube.com/watch?v=aSxt7BNYYZc

Félek
Félek megmutatni gondomat
Ha félve mondom el
Talán gyengének mutat
Oooh
mi lesz
ha ő másnak érzi lelkemet
vagy épp mást szeret
ha megaláz a szem
Az élet kegyetlen
nem tudom mit tegyek

A szívem
nekem is volt már rossz helyen
De meg kell értened
ne engedd az esélyedet
hogy messze fusson el

Mondd el
Mondd el neki, hogy a szemében már
ott ragyog
a csillagod
és súgj még
lágyakat és szépeket
Húzd közel, hogy halld a szívét
Szerelmetek ajándéka vár

Érintsd (Oooh)
hogy a nemességét megérezd (érzem)
Ha szerelmed felfeded
megtagadni nem lehet
ha tudja, mit jelent neked
örökre itt lesz veled.

Oooh
Szeretem őt (akkor mutasd)
ebben én oly biztos vagyok (húzd közel magadhoz)
nem tudom, hogy kibírnám-e
ha elmenne és nem szólna
soha többé nem szólna hozzám..

Mondd el
Mondd el neki, hogy a szemében már
ott ragyog
a csillagod
és súgj még
lágyakat és szépeket
Húzd közel, hogy halld a szívét
Szerelmetek ajándéka vár

A szerelem oly könnyű szárnyon száll
Ha a szíved lángjánál
Ő is megpihenhet már
Szítsd a tüzet szenvedéllyel, mutasd hogy
A szerelmetek nem csak álom
Ezt az emléket nem tudja elfeledni
És a hited fogja elvezetni hozzád

Mondd el
Mondd el neki, hogy a szemében már
ott ragyog
a csillagod
és súgj még
lágyakat és szépeket
Húzd közel, hogy halld a szívét
Szerelmetek ajándéka vár

Oooh
Soha ne engedd el

 

Eredeti dalszöveg:

I'm scared
So afraid to show I care
Will he think me weak
If I tremble when I speak
Oooh
What if
There's another one he's thinking of
Maybe he's in love
I'd feel like a fool
Life can be so cruel
I don't know what to do
I've been there
With my heart out in my hand
But what you must understand
You can't let the chance
To love him pass you by

Tell him
Tell him that the sun and moon
Rise in his eyes
Reach out to him
And whisper
Tender words so soft and sweet
Hold him close to feel his heart beat
Love will be the gift you give yourself

Touch him (Oooh)
With the gentleness you feel inside (I feel it)
Your love can't be denied
The truth will set you free
You'll have what's meant to be
All in time you'll see

Oooh
I love him (Then show him)
Of that much I can be sure (Hold him close to you)
I don't think I could endure
If I let him walk away
When I have so much to say

Tell him
Tell him that the sun and moon
Rise in his eyes
Reach out to him
And whisper
Tender words so soft and sweet
Hold him close to feel his heart beat
Love will be the gift you give yourself

Love is light that surely glows
In the hearts of those who know
It's a steady flame that grows
Feed the fire with all the passion you can show
Tonight love will assume its place
This memory time cannot erase
Your faith will lead love where it has to go

Tell him
Tell him that the sun and moon
Rise in his eyes
Reach out to him
And whisper
Whisper words so soft and sweet
Hold him close to feel his heart beat
Love will be the gift you give yourself

Oooh
Never let him go

1 komment

Címkék: vers fordítás 2007


2008.05.06. 10:06 Benedic

Lélekmelengetés (2008)

Lelked fénye, szemed kékje
Felolvasztja, égve tartja,
Nyárrá teszi tavaszom...

Szólj hozzá!

Címkék: vers 2008


2008.03.04. 00:10 Benedic

Meglepett a gondolat (2008)

A szerelem olyan, mint amikor az ég és a föld összeér. Úgy kóstolsz bele a csillagokba, hogy közben érzed a friss fű illatát...

2 komment

Címkék: 2008


2008.02.08. 22:00 Benedic

Eleven emberek (1993)

Szerelmes vagyok, és ez szörnyű állapot
Hogy ilyenkor milyen vagyok Istenem, jól tudod
Vajon Ő szeret-e  engem, nem tudhatom
De érzem, hogy újra és újra meghódíthatom

Számolgatom, hány nap, talán még egy
Mire forró testem a testéhez érhet
Addig csak egyre növekszik a vágyam
Hogy miden érzékeny pontját újra megtaláljam

Forró csókkal kezdünk, mint ahogy mindig kezdtünk
A külső világot rögtön elfeledjük
A nyakát puszilom az ő keze lent jár
A fenekemen érzem mindkét kezét immár

Csodálatos játék és ez csak a kezdet
Minden zongoraszólamot rögtön elfeledtet
A szám újra a száján jár már
És mindig vissza-visszatér ezen a csodálatos játszmán

Hajamba borzol és én megborzadok
Talán ilyen játékot űznek fent az angyalok?
Miközben nyelvem a mellbimbóját érzi
A kezem már az erdőt és borzasát idézi

Mikor már tudom fokozni nem lehet
Hisz érzem rögtön elélvezek
Gyöngyöző nevetése fülcimpámba remeg
Hirtelen ellop testemtől minden kezet

Megfordulunk, ezután ő van felül
Mellembe harap egyre szemtelenebbül
Magához húz, én némán evezek be
Teste legmélyebb rejtett szegleteibe

Nem szólunk, csak testünk csacsog
Tudom ő is az, én is boldog vagyok
Itt volt még egy este, melyet nem feledhetünk
Összebújunk, hogy együtt hűljön testünk, lelkünk, hevünk…

Szólj hozzá!

Címkék: vers 1993


2008.02.06. 10:38 Benedic

Elállt a szél (1993)

Elállt a szél,
Látod rohan felénk a nyár.
Már él a rét,
S feléd nyúl ezer virág.
Nem fáj a tél,
A világ elfeledte már.
Lám milliónyi méh viszi porát

Nekem se fáj,
Hisz a múltam elmúlt már.
Előre néz,
Kinek a szerelem szívébe száll.
Aranyló méz,
Az életem ma már,
És boldogan nyelem feléd az út porát.

Egy puha kéz,
Mely kezemhez nyúl.
Nincs bennem félsz,
Csak szívem dobog vadul.
Nem szorítlak én,
Csak ölel két kezem.
Ha van kedved, hát rohanhatsz velem.

Nem sötét az éj,
Hisz jön velünk a hold.
Nem kell hogy félj,
Hogy így a komorság ránk ront.
Közel az ég,
Köszönnek csillagok.
És mindegyik, a szemedben ragyog.

Szólj hozzá!

Címkék: vers 1993


2008.02.06. 10:35 Benedic

Törékeny (1996)

A szépség ül veled szemben, nézed
Érzed, hogy megtelik vele a szíved
Hozzáérnél, de úgy látod törékeny
Ha érintenéd, talán összetörnéd a gyönyörûséget

2 komment

Címkék: vers 1996


2008.02.06. 10:32 Benedic

Tapasztalat (1999)

Vigyázz ha fel, a napba nézel,
Hogy arcod bearanyozza.
Elbukhatsz, és eleshetsz újra.
Vissza a porba

Szólj hozzá!

Címkék: vers 1999


2008.02.06. 10:11 Benedic

Sting (régi szomorkodós a "Mad About You" című szám alatt, 1992)

Itt van hát egy új ünnep
De még ismerem minden lépted
Még nem felejthettem el neved
De a régi gyertyák helyett újak égnek

A szívemből tör fel a fájdalom
Mert az eszemmel csak félelmet érzek

Én elvesztem
Hisz elvesztettelek

Az első karácsony nélküled
Az utolsó nekem
Félek egyedül
Hisz elfogy az életem

Mikor egy új díszt felrakok
Leesik róla minden emlék
Élesen világít hűlt helyed
Akkor is látnám, ha elmennék

Szívemben kiégett minden
Elveszett innen az élni vágyás

Meddig bírom
Csak a könnyem iszom

Pont ekkor fog meg egy idegen kéz
De szemed előtt az arcom lebeg
Erősen elnyeled a könnyed még
De szíved helyett, csak eszed nevet

Szívedből feltör a fájdalom
Hisz ez megint csak a régi érzés

Te elvesztél
Hisz elvesztettél

Az első karácsony nélküled
Az utolsó nekem
Félek egyedül
Hisz elfogy az életem

De új csillag került
Melynek fényét mindketten
Éreztük
Hogy összetartozunk
Hisz a szerelmünk
És mindenünk
Az életünk
Már egybeforrt

Itt van hát egy új ünnep
De még ismerem minden lépted
Még ne felejthettem el neved
A gyertyák helyett újak égnek

A szívemből tör fel a fájdalom
Mert az eszemmel csak félelmet érzek

Én elvesztem
Hisz elvesztettelek

Én bármeddig várhatok
Míg dobog itt belül
Aztán is rád vigyázhatok
A csillagon keresztül
De a halált is legyőzhetem
Hiszem ezt szentül

Másképp elvesztünk
Hisz elvesztettük
EGYMÁST

3 komment

Címkék: vers 1992


2008.02.04. 10:07 Benedic

Így kaptál (fordítás, 2008)

If my house is a mess, excuse me, I didn't feel like cleaning today;
If my hair isn't brushed, forgive me, sometimes I like it that way;
If my shirt's not tucked in, I'm sorry, my style may differ from yours;
If my dishes are piled, I know that, but sometimes I get tired of chores;
If I'm not thin enough to your liking, it won't really matter, it's true;
'Cuz if you're thinking all this about me, just think what I'm thinking of you;
If I slipped I don't mean to offend you, sometimes I get carried away;
If I'm not perfect, overlook it, and love me anyway!

Eljöttél és nincs rend? bocs, ma nem volt kedvem
Kócos ma a hajam? Az, ma így szerettem.
A pólom kint hordom? Jogos, ez nem stílus
Ma se mosogattam? tudod a fáradtság vírus
Nem vagyok épp vékony? Na ez az mit leszarok.
Érts meg mit érzek és ne vesd meg mit adok
Megbotlom, mint mások, ha megfojt az élet
Nem vagyok istennő, csak emberként élek
Szeress kérlek ennek, figyeld szól a lelked
Fogadd el, így kaptál; istenien tökéletlennek

1 komment

Címkék: vers fordítás 2008


2008.02.04. 01:00 Benedic

Barna szem (1991)

Egy lány nagy barna szemmel
És az ember szólalni sem mer
Nehogy eltünjön ez a csodás látomás

Egy tündér csillogó szemmel
Rád néz és meg se rebben
Hisz megélte mind a 18 évét már

Kedves mosolyával hódit
De a fiúknak sokat lódít
Megért rengeteg évet
Így tudja mit miért tesz
Eltervezte már az életét
És nem változtat senki kedvéért

Egy lány nagy barna szemmel
És az ember szólalni sem mer
Szörnyű lenne ha megtörne a varázs

Látod az angyal nagy barna szemmel
Egy kedves fiút megkedvel
Így fura eredményt hoz a megszokott szorzás

Kétszer egy most miért egy?
Kislány hogy-hogy nem érted?
Tudod bárhogy is igyekszel,
A szívedtől nem menekszel
Hiába tervezted el már az életed
A saját lelked megint keresztbe tett

Ez már egy pár szerelmes kedvel
Előttük pár csodás évvel
Minden esélyük megvan erre már
Megint összeforrt egy kedves emberpár
Így a varázslat újra működik már

1 komment

Címkék: vers 1991


2008.02.03. 16:50 Benedic

Életvonat (1993)

Képzeld az élet egy vonat
És az te is beláthatod,
Ez a vonat gyorsan halad,
Már gyártja is a vákuumot

A vonat megáll, ajtó nyílik
Itt hát egy új állomás
Aki fölszáll melléd bújik
Csodálatos a hatás

Most a vonat újra száguld
Kinézel az ablakon
Aki kint van nehogy bámuld
Hiába van alkalom

Itt egy új hely, van kijárat
Vajon van aki leszáll?
Nem lehet, hisz ez a járat
Ahova a jegyed jár

Újra indul, megint száguld
Az ablak megint hívogat
Ott egy másik, ő is tetszik
De a vonat megint halad

Miért pont vele, miért e járat
Az amivel utazol
A cél ugyanaz, irány maradt
Te vagy aki változol

Megint megáll, megint kinyílt
Te már rögtön ugranál
Másik kérlel, maradj kicsit
Miért kell neked új irány

Rögtön vágod, megváltoztam
És új céllal, új ember jár
Ha nem akarok miért maradjak
Ember ilyet nem csinál

Ő elenged, szeret téged
Rosszat neked nem akar
Erőt veszel, ugrasz egyet
A régi vonat elmarad

Hibát követsz: visszanézel
Még látod ahogy eltűnik
De itt az új cél, arra nézel
Bánatod nem születik

Büszke vagy, hisz önálló vagy
Új társad is akad
Boldog lehetsz, hisz új irányba
Új vonattal utazhatsz

Furcsát érzel, mi az irány?
Hol van itt a kalauz!?
Hja, hát kérem, új vonat már
Új irányba utazunk

Most fölnézel és megrémülsz
Nincs más itt csak idegen
És a másik, ki melléd ült?
A szeme fénylik hidegen

Unalmas vagy, mondja neked
Itt egy újabb állomás
Látod azt ott, másik ember
Érdekesebb: egy új társ

Egy nagy kocsi és egyedül ülsz
Bár a cél nem változott
Egyedül, ha oda kerülsz
Nem ért semmit vonatod

Ahol megállsz, s ajtó nyílik
Most egy másik vonat áll
Régi vonat, régi társsal
Régi céllal - tovább áll

Utána futsz, felkéredzkedsz
A fülkébe berohansz
Visszahőkölsz, bár ott a társad
Hozzá többé nem bújhatsz

Csak állsz ott és bánod bűnöd
És nagyon sajnálod magad
Ő mosolyog és bűnöd fölött
Várja társaságodat

Szólj hozzá!

Címkék: vers 1993


2008.02.02. 17:21 Benedic

Angyalmese (2003)

Az angyalok nagyon türelmetlen kis lények. Ha valami új vár rájuk, arra nagyon vágyni kezdenek. Csill szíve is egyre gyorsabban vert, ahogy megérezte a Nagy Utazás közeledtét. Félt is az ismeretlentől, de a kíváncsisága sokkal jobban hajtotta előre.

Ott fent mindenkinek saját szivárványa van, amiből tudhatják, hogy mikor mi a dolguk. Más a színe, ha bárányfelhőket kell ráncba szedni és más, ha épp álmot kell vigyázni valahol lent a földön. Bizony sok a dolga egy angyalnak. Csendet kell vinni a zajba. Nevetést a csendbe. Emlékeket kell adni az öregeknek, vágyakat a fiataloknak. Szóval vigyázni kell az emberek törékeny boldogság-morzsáira.

Csill szivárványa jelezte, hogy itt az idő. Határozottan, de kismacska puhasággal indult el a kapu felé.

– A szárnyaidat rakd be ebbe a ládikába – szólt mosolyogva a nagy bajuszos bácsi. "Kertész lehetett valaha" – gondolta Csill – "de olyan kertben, ahol nagyon sok gyerek játszott". Vizslabarna, olyan pajkosan mosolygó szeme volt, mint bármelyik négyéves kölyöknek. 

Várni kell. Akkor lehet indulni, amikor fehér színre vált, de arra még várni kell. 

"Sebaj" - gondolta Csill mosolyogva - "addig Anyura gondolok. Vajon milyen lesz? Fiatal vagy már idősebb? Kék szeme lesz, vagy barna? Lesznek kis mosolygödröcskék az arcán, amikor nevet? Szeret énekelni és mesét olvasni? Biztos szeret, hiszen pont rám vár."

Dobb.

Csill mellkasában megdobbant valami.

Dobb. Dobb.

Ez Anyu szíve. Tudja, hogy jövök.

Dobb.

Milyen lesz? Dobb. Fára mászás. Dobb. Cica. Virág. Apu? Dobb.

Csoda. Élet. Szerelem. Szeretet. Dobb.

Fény. Illat. Zene. Tánc. Árny. Játék. Dobb.

Anyu fél... Dobb. Anyu fáj.

– Baj van? – kérdezte Csill a bácsitól és a szivárványra mutatott, ami addigra már csak világoskéken világított.

– Várj kicsim. Légy türelemmel.

– Halkul Anyu szíve... – mondta Csill könnyesen.

– Lehet, el kell engedned Csill. Anyu gyenge.

– De vár... Tudja, hogy szeretem?

– Tudja. Ott vagy a szívében. Harcol érted.

– Féltem Őt. - mondta Csill. - Ha harcol, akkor...?

A szivárvány lassan sötétkékké változott.

– Anyu tudja. Elengedem.

– Jó kislány vagy Csill.

– Elvesztettem?

– Nem vesztetted el. Csak adj neki időt.

– Anyu. Jövök legközelebb. Szeretlek. Várj meg!

Ott várta a szárnya a mívesen faragott dobozban. Visszavette még egy kis időre.

1 komment

Címkék: mese 2003


süti beállítások módosítása