HTML

Be-néz-tem

Megint be-néz-tem. Régi és új gondolataim írom le ide. Nem egy megszokott naplót szeretnék írni, inkább a világ egy tükörképét szeretném eléd tartani kedves olvasó. Valószínű innen nem fogod megtudni, hogy mit csináltam aznap, de ha jól olvasod, lehet hogy átmegy majd, hogy épp mit éreztem. Gondolj bele; ha csak azt a csodát megéljük, hogy eléd tárul, te mit éreztél volna a helyemben, akkor már megérte itt találkoznunk... Ha érdekes amiket írok, olvass bele a blogregényembe is: http://szivberlet.blogspot.hu

Címkék

1991 (1) 1992 (2) 1993 (3) 1996 (1) 1999 (1) 2000 (1) 2003 (1) 2005 (1) 2007 (3) 2008 (3) 2009 (4) 2011 (3) 2012 (4) 2014 (1) fordítás (2) haiku (1) kalandok (2) kép (1) mese (2) novella (5) vers (21) villamos (2) Címkefelhő

Friss topikok

Linkblog

2010.11.10. 15:13 Benedic

Villamos kalandok (2.)

Mielőtt elindultam volna kinéztem az ablakon. Láttam, hogy újra csak borult égbolt és köd vár rám. Rosszkedvűen mentem le az utcára. A szokásos út a villamosig és a szokásos téli szürkeség kísér – gondoltam. Az árnyékom beelőzött és nagyot nyújtózott a nedves betonon. Napfény? Igen! Erős és határozott próbálkozás a megújulás évszakától, hogy elkergesse az idei telet. Vidáman siettem tovább a villamos felé.

Nem volt ülőhely, ezért középen a forgóban álltam meg. A fény bujkált az ablakok között. Hol árnyékot vetett rám, hol a szemembe sütött. Átfordultam hát a villamoskocsi másik oldala felé. Tovább élveztem, ahogy a tavasz napsugarai most már a hajamon táncoltak tovább. Tudtam, hogy a télnek immár annyi és ez örömmel töltött el. Apró mosoly kezdett születni a szám szegletében.

Ekkor láttam meg a férfit. Eddig is ott ült, csak pont a hátam mögött. Most az ő fején is a szemtelen napsugár táncolt. Fura lila sapka volt a fején. Bomber dzseki és farmernadrág, de hímzett zsebekkel. Martens bakancs pink és lila csíkokkal. Mintha egy bőrfejű és egy Barbie-baba törvénytelen gyereke volna.

Thomas

Berlinben született. Kicsit előbb kezdett el beszélni németül, mint magyarul, pedig a szülei magyarok, de ide kötötte őket a munkájuk. Persze sokat jártak Budapesten. Tizennégy évesen még nem is értette, hogy mit jelent, hogy ő magyar, de lassan rájött, hogy Berlinben magyarnak, Pesten viszont németnek számít, így belekapaszkodott minden lehetőségbe, hogy tartozzon valahova. Az egész sorsát keresztül szőtte az érzés, hogy ő idegen, más, különbözik. A végzete a végletek felé sodorta.

Nem ő volt az első, akit a kirekesztettség félelme vonzott a skinhead-ek felé. Azt gondolta, hogy minél látványosabban utálja a többi idegent, őt annál inkább befogadják. Féltve óvta a titkot, hogy nem echte német, amiben sokat segített a tökéletes berlini akcentus is. Egyre több balhéban volt benne és lassan már ő irányította környékbeli szabadcsapatot.

Ebben a miliőben jött az újabb felfedezés. Rájött, hogy meleg. Évekig próbált ezután harcolni ellene. Szentül hitte, hogy erős akaraterővel kigyógyulhat belőle, de hetero kapcsolatai mind viszonylag gyorsan befuccsoltak és valami számára megmagyarázhatatlan erő rendszeresen titkos meleg kalandokba keverte. Eleget volt a skin bandatagokkal ahhoz, hogy kristálytisztán átlássa, a bajtársak megingathatatlanul homofóbok, így a sors szépen átpofozta őt a világ egy másik társadalmi végletébe. Látványosan megszakította a kapcsolatot minden fekete dzsekis ismerősével és belevetette magát az éjszakába.

Berlin ilyen tekintetben befogadó város. Sok sok barátot szerezhetsz, akik persze pont addig a barátaid, amíg valami testi vagy anyagi előnyt láttak benne. Az éjszakai élet szexuális identitástól függetlenül a világ minden táján egy perverz dzsungel és egy fekete lyuk furcsa mutációja. Beszippant, lehúz és lenn tart a guanó legalján. Csak az életösztön vagy a szerencse segíthet abban, hogy belül elkezdj immunizálódni és maga a massza dobjon ki magából, mint idegen testet. Ha ez nem történik meg, akkor egyszer csak a massza alján esel ki lelkileg összetörve, testi függőségekkel, betegségekkel és a halál piaszagú büdös leheletével.

A mosoly még mindig az arcomon virított. Mindig is imádtam ha a végletek így összeforrnak valakiben és benne kétségkívül találkoztak. Ekkor levette a sapkáját de még ezután is hosszú másodpercek kellettek, hogy visszarántson a valóságba a látvány. Hatalmas műtéti seb, egy luk tátongott a feje tetején.

Axel

Thomas egy kórházban kötött ki. Már régóta kábítószerfüggő volt, de amikor egyszer csak összeesett hajnal háromkor az utcán és kizsebelve, cipő nélkül talált rá egy munkából hazafelé tartó rendőr, egy agydaganat miatt esett kómába.

Majdnem pontosan fél év múlva ébredt fel. Este volt. Felült, beleszagolt az éjjeli szekrényre rakott virágcsokorba és meghökkenve vette észre a srácot, aki egy széken szundított mellette. Ismerős volt az arca.
Kezében könyv, arca tiszta nyugodt álmot mutatott.

Lassan csordogáltak elő az emlékek. Hónapokkal a kóma előtt keveredett mellé egy nála 5 évvel fiatalabb srác, Axel. A szex sodorta őket össze egy kábult és perverz estén. Rövidesen Thomashoz költözött, hogy onnan induljanak el minden este az újabb és újabb beteg éj felé. Thomas védte meg Axelt, ha az bajba került, bemutatta a barátainak, de ettől sem kerültek közelebb egymáshoz, hiszen mikorra összeboronálta őket a sors, már mindketten megtanulták leckét, miszerint a bizalom itt egyenlő azzal, ha saját magad dobod minden értéked a piranják közé.

A férfi nem túl barátságosan nézett vissza rám. Ijedten elkaptam a tekintetem, így ő se nézett tovább, de nem bírtam ki, hogy ne kezdjem újra lesni, persze most már sokkal óvatosabban. Érdekes, amikor az ember valami ijesztőt lát, nem bírja ki, hogy ne nézze azt borzalommal vegyes kíváncsisággal.

Axel is felébredt és boldogan elmosolyodott. Hívta a nővéreket és segített mindent rendbe rakni körülötte. Az ügyeletes orvos is megnézte, egy új infúziót adott neki. Thomas békés és nyugodt álomba szenderült. Mikor felébredt a fiú még mindig pont ugyanott ült.

Semmit nem értett, így Axel elmesélte neki az elmúlt fél év történetét. Őt azonnal kidobták a lakásból, amit Thomas bérelt és eddigi közös barátaik se sokat törődtek vele. Jobb híján bejárt Thomashoz. Ott családtagnak hitték az első perctől, így órákat pihenhetett nyugalomban. Rájött, hogy valami adminisztrációs hiba miatt a kómás Thomas ételt is kap minden nap, így azt ő ette meg. Lassan többet volt ott, mint utcán. Kábítószerre nem volt pénze, ráadásul súlyos pénzekkel lógtak az összes környékbeli dílernek, így a kórház egy elhagyatott pincelejárójában szenvedte végig a leszokás legdurvább heteit.

Elkezdett tisztulni az agya, a rendszeres étel is jót tett. Thomas is emberibb lett, hiszen gondját viselték. Elkezdett segíteni a nővéreknek borotválni, mosdatni. Mindkettőjükből lassan, de biztosan ürült ki a múlt rengeteg lelki és testi sara. Axel munkát vállalt a kórházban, betegápoló lett, lakást bérelt és elkezdett egy tanfolyamot is, de minden szabad idejét Tomi mellett töltötte. Olvasott neki, hozott egy rádiót és együtt hallgatták meg a legújabb slágereket. Soha nem felejtette el, hogy a karját vagy az arcát minden nap legalább egyszer meg ne simogassa.

Az ébredést követően különösen erőssé vált ez a fura kötelék kettőjük közt, amit tovább kovácsolt és formált az a tény, hogy a daganat nem tűnt el nyomtalanul, újabb műtét várt a férfire. Axel azonban nem tágított mellőle, segített túllendülni az új műtét nehézségein, a fura és ronda seben Thomas fején, amiről kiderült, nem tudja elijeszteni a valódi barátokat. Azóta újra együtt élnek.

Thomas megkereste a szüleit, aki azóta visszaköltöztek Magyarországra, de soha nem adták fel, hogy megtalálják fiukat. Eljött hát bocsánatot kérni tőlük és bemutatni nekik Axelt. Tiszta, őszinte örömmel fogadták mindkettőjüket. Lassan megtanulta, hogy a gyökerei adnak tartást az embernek. Még nem bízik senkiben szerelme és szülein kívül, de igyekszik múltja és eredete nyomait büszkén viselni. Pesten újra meg kellett tanulnia, hogy a másság félelmet szül, a félelem pedig sokszor agressziót, de arra is rájött, hogy sok esetben a mosoly segít a legtöbbet.

A kórházi megállóhoz közelített a villamos. A férfi felpattant, felvette a sapkát és az ajtó felé indult. Újra visszafordult, de már mosolygott. Leszállt és eltűnt a járókelők között.

Visszafordultam és immár csukott szemmel élveztem tovább a tavasz első büszke napcirógatásait.

Szólj hozzá!

Címkék: novella kalandok villamos 2011


A bejegyzés trackback címe:

https://beneztem.blog.hu/api/trackback/id/tr932438602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.